tag:blogger.com,1999:blog-82434155082361621042024-02-22T01:35:21.533-08:00Shadow behind NaginiHannahttp://www.blogger.com/profile/02844845597953835321noreply@blogger.comBlogger3125tag:blogger.com,1999:blog-8243415508236162104.post-89564501160878221042016-08-29T09:00:00.000-07:002016-08-30T02:00:39.480-07:002. Fejezet - A Titkok Kamrája<div style="text-align: justify;">
Cherissa Lestrange egy nagy halom könyv között
terpeszkedett a Mardekár kandallója előtt éjjel fél háromkor Tom Denem mellett.
Ez a látvány egy évvel korábban alighanem elképzelhetetlen lett volna. Mostanra pedig, ha késői órákban
sétálni támadt kedve valakinek, alighanem őket látta volna, és ez már egyáltalán
nem volt ez meglepő.</div>
<div style="text-align: center;">
<div style="text-align: justify;">
<div class="MsoNoSpacing">
Majd’ hat hónap telt el az iskolakezdés óta,
azóta pedig ez a két különös alak magukat meghazudtoló módon rendkívül sok időt
töltöttek együtt. Nem tűnt úgy, mintha különösebben kedvelnék egymást, bár ezt
talán a saját maguk érzelemmentes mivoltának köszönhetik. Leginkább olyan volt,
mintha kutatnának valamit, valami fontosat és titkosat. Ráadásul rendszerint
kilógtak egy szabad tanterembe a pincesoron. Először, amikor valaki meglátta
őket, rögtön pletykák lavinái söpörtek végig az iskolán kettőjükkel
kapcsolatban, ám az indítója rejtélyes módon hirtelen leesett a seprűjéről, és
kómába került, a következő nap pedig Cherissa Lestrange Ethan Avery –vel vívott
megrendítő csókcsatát, lerombolva ezzel az összes kezdeményezést, miszerint ő
és Tom esetleg… </div>
<div class="MsoNoSpacing">
- Ne aludj el – kiáltott fel hirtelen Denem. A
lány felkapta a fejét, és álmosan az ölében pihenő könyvre nézett. A könyvtár
zárolt részlegéről lopták ki, ahogy szinte az összeset. Ennek „Borzalmak a
Roxfortban” volt a címe, tartalma pedig remekül passzolt ehhez. A lány
különösebb érdeklődés nélkül lapozta át az oldalakat, mígnem kezébe akadt a
keresett fejezet, amely a Titkok Kamrája címet viselte. Átugrotta, amit eddig
is tudott, aztán megakadt a szeme valamin. Mivel Mardekár Malazár helyezte a
kamrát az iskolába, az akkori igazgatók elképzelhetőnek tartották, hogy a benne
rejtőző szörnyeteg mindenképp hozzá köthető, így rögtön körülötte kezdtek
keresni, ám megerősítést sosem találtak, hogy mivel állnak szemben. </div>
<div class="MsoNoSpacing">
- Tom – kiáltott fel a lány
meglepetten, és rámutatott a sorokra. </div>
<div class="MsoNoSpacing">
- Ezt eddig is tudtuk –
mordult fel a fiú, amikor elolvasta a kiemelt részt. – És ne hívj így.
Voldemort a nevem – folytatta. Megengedett magának egy ásítást. Haja kezdett
kócosodni, sötét szemét lilás karikák árnyékolták. </div>
<div class="MsoNoSpacing">
- Nem érted – rázta a fejét
Cherissa. Addigi kimerült állapota hirtelen felhevültbe csapott át. – Teljesen rossz
helyen kerestünk. Mardekárról van szó. Mardekárról, Tom. Az ő szerelme a kígyó
volt. Vajon kire bízná, hogy teljesítse a feladatot, miszerint megtisztítja a
sulit a sárvérűektől? Nem egy oroszlánra. </div>
<div class="MsoNoSpacing">
Tom felkapta a fejét. Szája óvatos mosolyra
húzódott. </div>
<div class="MsoNoSpacing">
- És ezért is Mardekár utódja
nyithatja ki csak a kamrát – mondta elégedetten. – Egy párszaszájú. </div>
<div class="MsoNoSpacing">
- Te fogod kinyitni a kamrát –
mondta Cherissa. Szavai büszkeséget sugároztak. Tom boldogan szívta be a
levegőt. </div>
<div class="MsoNoSpacing">
- A bestiáriumot kivettük? –
kérdezte végül. A lány hevesen bólogatott, és előszedett egy régi, rongyos
könyvet, amelynek törött gerincén épphogy csak kivehető volt a keresett
felirat. </div>
<div class="MsoNoSpacing">
Izgatottan nyitották ki, a lapok szinte
kiszakadtak. Meg sem nézték a tartalmat, csak a képeket figyelték, és az azokon
ábrázolt szörnyetegeket. </div>
<div class="MsoNoSpacing">
Néhány ilyen láttán Cherissa megborzongott.
Tudta, hogy valószínűleg ezek a képek még napokig kísérteni fogják, de nem
érdekelte különösebben. Az egyik állatra viszont felfigyelt. </div>
<div class="MsoNoSpacing">
- Várj, ezt átfutom – hadarta,
és nekiesett a soroknak. Hangosan olvasni kezdett, elszedve a könyvet.<br />
- A kies honunkban leledző temérdek félelmetes
bestia és szörny-állat között aligha akad csodásabb és halálosabb fajzat, mint
a Baziliskus, más néven a Kígyók Királya. Ezen csúszómászó, mely gyakorta gigantikus
méreteket ölt, száz-évekig is elélhetik. Bölcsője a tyúknak tojása, mellyen
varangyos béka kotlik. Gyilkos fegyvere is felettébb csodás, hisz halálos
méregtől csepegő foga mellett a nézése is halált hozó: valamely ember vagy
állat tekintetének tüzébe kerül, nyomban életét veszíti. A pókok menekülnek a
Baziliskus elől, mert emez gyűlölt ellenségük. A Baziliskus pediglen féli a
kakasnak rikkantását, minek hallatán menten kiszenved. </div>
<div class="MsoNoSpacing">
Tom szeme felragyogott. Így egyáltalán nem
emlékeztetett arra a hideg, kíméletlen gyerekre, akitől annyira féltek a
társai, sokkal inkább egy olyan fiúra, aki őszintén és önkéntelenül is boldog. </div>
<div class="MsoNoSpacing">
- Ez lesz az! – mondta sugárzó
arccal. Cherissa örömmámorban úszott, elégedetten felkacagott, és nevetve
megölelte Tomot. – Nyisd ki a Titkok Kamráját – súgta a fülébe. </div>
<div class="MsoNoSpacing">
A fiú nevetett. Nem emlékezett rá, mikor is
tette ezt utoljára. Régen. Nagyon régen. Nevetett egyáltalán valaha őszintén?
Most viszont boldog volt, és szívesen viszonozta a lány ölelését. </div>
<div class="MsoNoSpacing">
Cherissa elégedetten felsóhajtott. </div>
<div class="MsoNoSpacing">
- Azt hittem, lehetetlent
kérsz tőlem – vallotta be, és újra felnevetett. Fejét a fiú vállára hajtotta. –
A családod felkutatása meg minden… </div>
<div class="MsoNoSpacing">
- Te sem könnyítetted meg a
dolgom – jegyezte meg mosolyogva Tom. – Amikor nem értetted, miért nem
kezdhetünk a Crusiatus átokkal. </div>
<div class="MsoNoSpacing">
- Utána kipróbáltad rajtam –
jegyezte meg epésen a lány, de nem volt rosszallás a hangjában. Lehunyta a
szemét. </div>
<div class="MsoNoSpacing">
- Csodálatos volt – mondta ábrándozva
a fiú, mire a lány nevetve lágyan megütötte a tarkóját. Tom elgondolkodott. A
kezdetekkor mindig megkínozta Cherissát. Részben, mert gyűlölte, részben, mert
a lány rászolgált pimaszságával vagy engedetlenségével. De Cherissa mindig
visszajött hozzá tanulni, sosem adta fel, ezt pedig mindig is furcsállta. </div>
<div class="MsoNoSpacing">
Aztán Tom feleszmélt. </div>
<div class="MsoNoSpacing">
„Ez Cherissa Lestrange” futott
át az agyán. Arca vörös lett a szégyentől. Ez nem barát, hanem ellenség.
Megőrült, ha azt hiszi, csak úgy kapcsolatot teremthet vele. Ők szolgálatot
tesznek egymásnak. </div>
<div class="MsoNoSpacing">
Erősen ellökte magától a lány, Tom pedig
undorodva pattant fel. </div>
<div class="MsoNoSpacing">
- Mit képzelsz, hogy csak úgy
megölelsz? – fröcsögte dühösen. Cherissa szeme elkerekedett. </div>
<div class="MsoNoSpacing">
- Hirtelen már nem is tetszik
annyira, Denem? – kérdezte szárazon. A fiú a vezetékneve hallatára megrezzent. –
Az elején nagyon élvezted, nem? A barátok ezt teszik, Denem. Megölelik egymást.</div>
<div class="MsoNoSpacing">
Tom ökölbe szorította a kezét. </div>
<div class="MsoNoSpacing">
- Voldemortnak hívnak,
Lestrange – szűrte fogai közt. – És tévedsz. Nekem nincsenek barátaim. Főleg ne
ilyen barátaim – mérte végig a lányt undorodva. </div>
<div class="MsoNoSpacing">
- Mert félvér vagy – Cherissa közelebb
lépett egy lépést, és egyre csak közelített Tom felé. – Mert egy szánalmas
mugli az apád. Mert te vagy a Gomoldok szégyene. <i>Ezért </i>nincsenek barátaid. És nem is lesznek soha. Na, és szerinted feleséged lesz valaha? Egy aranyvérű sosem választana <i>téged. </i>Átkozott vagy. Azt hiszed, csak mert Voldemortnak hívatod
magad, majd mindenki elfelejti, ki is vagy? Ugyan már, ne legyünk naivak, kérlek. Te
egy senki vagy, Tom Denem. Egy senki. </div>
<div class="MsoNoSpacing">
<table cellpadding="0" cellspacing="0" class="tr-caption-container" style="float: right; margin-left: 1em; text-align: right;"><tbody>
<tr><td style="text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjuAvCWNUdVeTRCu5KgVLOQOcK-Zlv4HxrcArm3McKOxlVV8hVHj6TEyo82Ju7wwzaRkGX7_62atCGN8qb6Ivbw6ElMg3dFvwMahkLHo0kI-a1jsq8BNpLmWlvQ-oRyBY9GTIz7VE_ZjO0t/s1600/szerelmem2.gif" imageanchor="1" style="clear: right; margin-bottom: 1em; margin-left: auto; margin-right: auto;"><img border="0" height="130" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjuAvCWNUdVeTRCu5KgVLOQOcK-Zlv4HxrcArm3McKOxlVV8hVHj6TEyo82Ju7wwzaRkGX7_62atCGN8qb6Ivbw6ElMg3dFvwMahkLHo0kI-a1jsq8BNpLmWlvQ-oRyBY9GTIz7VE_ZjO0t/s320/szerelmem2.gif" width="320" /></a></td></tr>
<tr><td class="tr-caption" style="text-align: center;"><span style="color: #6aa84f;">"Megölhetnélek"</span></td></tr>
</tbody></table>
A lány határozottan megállt a fiú előtt. Minden
szava, akár egy korbácsütés. Tom szenvedett tőle, úgy érezte, nem tartják meg a
lábai. Cherissa fájdalmat okozott neki. </div>
<div class="MsoNoSpacing">
- Megölhetnélek – jelentette ki
egyszerűen olyan ridegen, mint a legfagyosabb téli éjszaka és a
legszeszélyesebb penge tökéletes egyvelege. </div>
<div class="MsoNoSpacing">
- Nem teszed meg – mondta Cherissa
fásultan. – Mert tudom, hol találod a Titkok Kamráját. </div>
<div class="MsoNoSpacing">
A tekintete réveteg lett, és elvesztette
egyensúlyát. A falba kapaszkodott a dübörgő adrenalintól. </div>
<div class="MsoNoSpacing">
- Mit csinálsz velem? – nyögte
keservesen. </div>
<div class="MsoNoSpacing">
- Semmit – mondta Tom
zavarodottan. A lány gyenge volt, és látszólag egy hajszál választotta el
attól, hogy összeessen. Haja előrehullott, szeme lecsukódott. </div>
<div class="MsoNoSpacing">
- A fenébe – suttogta erőtlenül.
Remegő kezével a falba kapaszkodva lassan megpróbált leülni az egyik szófára. </div>
<div class="MsoNoSpacing">
- Mi az? – kérdezte a fiú
hidegen, de rendkívül furcsállotta a lány hirtelen rosszullétét. A Titkok
Kamrájára még vissza kell térniük. </div>
<div class="MsoNoSpacing">
- Elmúlik a bájital hatása –
motyogta Cherissa. Rázuhant a kanapéra. </div>
<div class="MsoNoSpacing">
- Milyen bájital? – kérdezte Tom.
Szavai még mindig martak, de a lány válaszolt neki. </div>
<div class="MsoNoSpacing">
- Amely ébren tart minden éjjelen és nappalon át – suttogta.
Megpróbálta megigazítani haját, de keze erőtlenül lehullott. </div>
<div class="MsoNoSpacing">
- De hát az veszélyes, pont
emiatt – habogott meglepetten a fiú. Hangjában már nyoma sem volt gúnynak vagy
ellenségeskedésnek. – Miért főztél akkor? </div>
<div class="MsoNoSpacing">
A lánynak még futotta egy apró mosolyra. </div>
<div class="MsoNoSpacing">
- Hogy éjszaka tudjak olvasni
és kutatni. Hogy segíthessek neked – mondta révetegen, majd enyhén elnyílt
ajkakkal mély álomba zuhant. </div>
<div class="MsoNoSpacing">
Tom megrökönyödve bámulta Cherissát, majd
végül felkapta a karjába és a saját hálója felé vitte őt, a lányokhoz ugyanis
lehetetlen volt bejutni a fiúknak. Ők viszont könnyedén átjöhettek hozzájuk.
Az ajtóban megállt, és négy szobatársát könnyedén kivarázsolta a kanapékra,
ahol tovább szunyókáltak. A lányt letette a saját ágyára, ő maga pedig az egyik
pótágyra feküdt, amit a Cherissától legtávolabbi pontra helyezettet el. </div>
<div class="MsoNoSpacing">
S bár pokolian dühös volt rá szavai miatt,
kezdte megérteni, miért mondta a lány, hogy barátok. </div>
<div class="MsoNoSpacing">
<br /></div>
<div align="center" class="MsoNormal" style="text-align: center;">
***</div>
<div class="MsoNoSpacing">
Másnap, szombat lévén nem
kellett tanításra menniük, így Tom és Cherissa könnyedén beszélgethettek az
egyik üres teremben. S bár már délután volt, egyikük sem említette a reggelt,
amikor a lány a fiú ágyában ébredt, és az estét, amikor olyan szörnyű
szópárbajba keveredtek. Még csak nem is tartottak távolságot. Elvégre a hónapok
során átéltek már ennél borzasztóbb vitákat is, akkor sem tartottak haragot.
Szükségük volt egymásra, főleg most. </div>
<div class="MsoNoSpacing">
- Akkor vettem észre, amikor
egyszer ráültem a mosdókagylóra – folytatta megkezdett mondatát a lány. –
Éreztem, hogy belenyomódik valami a derekamra, hátrafordultam, és megláttam a
kis kígyót. Annyira tudom, hogy az volt! A Kamra! Persze, akkor ezt nem tudtam, de ott is hagytam rögtön Averyt és
megnéztem, hogy mindenhol van e, de nem – hadarta, majd hirtelen megakadt. </div>
<div class="MsoNoSpacing">
- Averyvel? – kérdezte mosolyogva
Denem, annak ellenére, hogy különös érzés kerítette hatalmába, amit csak
nagyritkán tapasztalt. Most még erősebben. Gyűlölte a fiút. Mit képzel magáról,
Cherissa az övé, csak ő ölelheti, mocskos senkiházi…</div>
<div class="MsoNoSpacing">
Cherissa elpirult, de folytatta mondókáját. </div>
<div class="MsoNoSpacing">
- Szóval otthagytam – emelte ki
nyomatékosan ezt a szót. – És körbenéztem, de sehol sem találtam máshol ezt a
jelet. De mindig megnézem, és amikor a kígyókról volt szó tegnap, már
sejtettem. </div>
<div class="MsoNoSpacing">
- Mikor is láttad először? –
kérdezte ártatlanul Tom. </div>
<div class="MsoNoSpacing">
- Negyedik januárjában –
kotyogta ki gyanútlanul a lány. A fiú kaján vigyorát látva ismét elvörösödött,
és vállon boxolta. </div>
<div class="MsoNoSpacing">
Pedig Tom nem volt vicces kedvében. Kicsit
sem. A lány szavai mintha megtörtek volna benne valamit, és ettől gyengének, és
szánalmasnak érezte magát. Gyűlölte Cherissát, de legfőképpen magát. </div>
<div class="MsoNoSpacing">
- Ne kérdezgess ilyeneket –
mondta a lány, de szavai parancsnak hatottak. </div>
<div class="MsoNoSpacing">
- Vigyél el oda, abba a
mosdóba – utasította válaszul Tom. A lány értetlenül meredt rá. </div>
<div class="MsoNoSpacing">
- Az a legforgalmasabb vécé.</div>
<div class="MsoNoSpacing">
- Ez neked nem okozott gondot –
válaszolt pimaszul a fiú. Helyébe egy igen csúnya pillantást kapott. </div>
<div class="MsoNoSpacing">
- De ne csinálj még semmit! –
monda a lány végül. – Nem tudunk eleget. </div>
<div class="MsoNoSpacing">
- Csak induljunk – nyögte fáradtan
Tom, mire Cherissa intett neki, és ketten szedték a lépcsőfokokat. A mosdóban a
lány intelme ellenére mindössze egy hollóhátas tartózkodott. Megvárták, amíg
elhagyja a helyiséget, majd gondosan bezárták az ajtót. </div>
<div class="MsoNoSpacing">
- Itt van – simított végig a
kis kígyón Cherissa. És valóban, az egyik csap fölött ott díszelgett a miniatűr
állat. Tom lassan odalépett. Ujjával megérintette a kis figurát. </div>
<div class="MsoNoSpacing">
- <i>Nyílj ki</i> – suttogta, mielőtt még végiggondolva volna, mit csinál. </div>
<div class="MsoNoSpacing">
- Hű – nézett Cherissa. Tom
akkor értette meg, hogy párszaszóul beszélt. </div>
<div class="MsoNoSpacing">
A mosdókagyló eltűnt, sőt, az egész mosdó
elsüllyedt, és helyén egy cső szája jelent meg – egy akkora csőé, amibe egy
ember is könnyen belefért. </div>
<div class="MsoNoSpacing">
- Megyek előre – mondta Tom,
és meg sem várja a választ lecsúszott a bejáraton. </div>
<div class="MsoNoSpacing">
Cherissa az ajkait beharapva nézett utána.
Fafejűnek és önteltnek gondolta a fiút, mégis meglepte bátorsága. </div>
<div class="MsoNoSpacing">
Egy hatalmas sóhajjal ő is belevetette magát a
csőbe. Olyan volt, mintha csak egy végtelenül hosszú csúszdán siklana lefele.
Ujjaival finoman érezte az alatta sikló enyhén göcsörtös járatot, és a
mellékutakat, amelyek szűkebbek voltak. Néha apró kanyarok jöttek, amelyeknél a
fal simább volt. Tudta, érezte, hogy nagyon mélyen járnak. </div>
<div class="MsoNoSpacing">
Aztán a cső egyszer csak vízszintesbe fordult,
ő maga pedig egy apró szökkenéssel kiröppent belőle. </div>
<div class="MsoNoSpacing">
Tom tűnődve nézte. Az ő talárja vizes volt,
haja szinte a plafont súrolta.</div>
<div class="MsoNoSpacing">
Némán kezdtek el gyalogolni a köves, vizes
úton. Az alagútban temetőben emlékeztető csend volt, a padlón apró állatok
csontjai hevertek. </div>
<div class="MsoNoSpacing">
Az egyetlen hely, ahol megtorpantak egy tömör
kőfal volt. A falat két elnyúló kígyó domborműve díszítette. A hüllők szeme
helyén egy élőnek tűnő, ragyogó smaragd volt. </div>
<div class="MsoNoSpacing">
Cherissa már nyitotta volna szóra a száját, de
Tom belefojtotta a szót. </div>
<div class="MsoNoSpacing">
- <i>Tárulj</i> – sziszegte a falnak, mire annak középen egy egyre táguló
rés jelent meg. </div>
<div class="MsoNoSpacing">
Cherissa lehunyta a szemét, és mély lélegzettet
vett. </div>
<div class="MsoNoSpacing">
- Nem muszáj jönnöd – mondta kedvesen
Tom. </div>
<div class="MsoNoSpacing">
- Jól vagyok – válaszolta
enyhe éllel a hangjában a lány. – Csak olyan gonoszul hangzik, amikor
párszaszóul beszélsz. Olyan idegen. </div>
<div class="MsoNoSpacing">
- Gyere - ragadta karon Cherissát
a fiú, és együtt beléptek a feltáruló ajtón. </div>
<div class="MsoNoSpacing">
A terem, amelyben találták magukat hosszú
volt, kígyófaragványokkal díszített oszlopok álltak benne, és olyan ködös
félhomály uralkodott benne, amely egyszerre volt titokzatos, és csontig
hatolóan félelmetes. Az oszlopok sötét árnyékai ívesen szabdalták a helyiséget
betöltő furcsa, zöldesen derengő fényt. </div>
<div class="MsoNoSpacing">
A terem végén egy hatalmas emberalakot mintázó
szobor állt. Az arca ősi és nemes volt, tartása elegáns és kifinomult. Hosszú,
vékony szakálla a talárja alját súrolta. Cherissa eltátotta száját. </div>
<div class="MsoNoSpacing">
- Drága Mardekár – suttogta elképedve,
s csodálkozva. Legszívesebben odarohant volna, csókokkal behintve a kőalakot. </div>
<div class="MsoNoSpacing">
Tom is megigézve bámulta.
Kezét enyhén, természetellenes szögben előrenyújtotta, mintha meg akarná
érinteni. </div>
<div class="MsoNoSpacing">
- <i>Szólj hozzám, Mardekár, a Roxforti Négyek legdicsőbbike!</i> –
sziszegte mély, búgó hangon. A lány nem értette mit mond, csak a kőarcot látta,
amelynek szája lassan kinyílik, mint egy éjsötét barlang ásító bejárata. </div>
<div class="MsoNoSpacing">
A szájüregben egy hosszú, tekergőző lény vált
láthatóvá. </div>
<div class="MsoNoSpacing">
Cherissa ösztönösen behunyta a szemét, és a
száját kezdte rágni idegességében. Tom a mellkasához húzta a lányt, fél kezével
átkarolva. </div>
<div class="MsoNoSpacing">
Valami súlyos és nagy zuhant a kőpadlóra – az oszlopok
egyesével remegtek meg. Tom igéző tekintettel meredt a kígyóra. Az szépen széttekeredett
a földön, és felemelte iszonytató fejét. </div>
<div class="MsoNoSpacing">
Sárga szemeivel mélyen belenézett a fiúéba, de
az nem halt meg, sőt megigézve állta a pillantását. </div>
<div class="MsoNoSpacing">
Az állat ezt látva
felemelkedett majd egy elegáns mozdulattal lehajtotta fejét, mintha meghajolt
volna. Tom szája óvatos mosolyra húzódott. </div>
<div class="MsoNoSpacing">
A kígyó immáron a lányt nézte, aki remegő
ajkakkal fúrta fejét a fiú mellkasába. </div>
<div class="MsoNoSpacing">
- <i>Nem bánthatod</i> – parancsolta Tom sziszegve. A lány megremegett. </div>
<div class="MsoNoSpacing">
- Semmi baj – suttogta a fiú. –
Nem bánthat téged. És engem sem. Minden rendben.</div>
<div class="MsoNoSpacing">
- <i>Készülj fel! Nemsokára visszatérek, és szabaddá teszlek, hogy elvégezd
dicső feladatod – </i>mondta a kígyónak, aki erre ismét lehajtotta fejét, majd
finoman visszasiklott helyére. </div>
<div class="MsoNoSpacing">
Tom gyönyörködve bámulta az állat fényes
testét. Cherissa megfordult, és tekintete ellágyult.</div>
<div class="MsoNoSpacing">
- Gyönyörű – mondta Cherissa. Szemével szinte falta a kígyót, és olyan odaadással nézte, hogy a fiú szinte
beleszédült. – Mit mondtál neki? </div>
<div class="MsoNoSpacing">
- Hogy most indulunk, de
visszaérünk – vonta meg a vállát Tom, és intett a lánynak. – Nagyon tetszik
neked. </div>
<div class="MsoNoSpacing">
- Enyhe kifejezés – jegyezte meg
Cherissa, majd kelletlenül követte a fiút. Lépteik visszahoztak a teremben. </div>
<div class="MsoNoSpacing">
Tom ment elöl, ügyelve arra, hogy nehogy túl
gyorsan szedje lábait. A félhomályban így is csak ködösen tudták kivenni egymás
körvonalait. </div>
<div class="MsoNoSpacing">
A fiú valahogy olyan félelmet keltően gyönyörű
volt így, hogy még Cherissa is elámult rajta. Nem tudta, hogy a kígyóval való
találkozása, vagy a terv sikeres menete teszi, de egyszerűen bámulatosan
elragadó volt, ahogy a sötét haja keretében ragyogott szeme, mint a legtisztább
drágakő, vonásai pedig kisimultak, és olyan megtévesztően angyaliak, és szépek
voltak, hogy ha nem róla lett volna szó, az ember simán hihette volna, hogy valami
ősi varázslat van a dologban.<o:p></o:p></div>
<div class="MsoNoSpacing">
A visszaút csendesen telt.
Némán lépkedtek, a mosdóban sem csevegtek. A klubhelyiségben viszont Cherissa
hirtelen megszólalt. </div>
<div class="MsoNoSpacing">
- Lesz pár dolgunk – jelentette
ki. – Például a kakasok. </div>
<div class="MsoNoSpacing">
- Nincsenek a birtokon – rázta
a fejét Tom. – Direkt ellenőriztem. </div>
<div class="MsoNoSpacing">
Aztán újból elsüllyedtek saját gondolataikban.
</div>
<div class="MsoNoSpacing">
- Köszönöm – monda váratlanul
Cherissa. Ekkor a helyiség már teljesen kiürül, csak ők ketten üldögéltek a
meleg tűz zöldes árnyékának biztonságos ölelésében. </div>
<div class="MsoNoSpacing">
- Mit? – kérdezte értetlenül
Tom. </div>
<div class="MsoNoSpacing">
- Megvédtél a Baziliscustól –
mosolyodott el féloldalasan Cherissa. – Pedig hagyhattad volna, hogy megöljön. </div>
<div class="MsoNoSpacing">
- Nem számít – legyintett a
fiú, de nem gondolta komolyan. Tényleg hagyhatta volna, hogy a kígyó cafatokra
tépje a lányt, de akkor fel sem merült benne. Ez pedig aggasztotta. </div>
<div class="MsoNoSpacing">
- És megöleltél, Tom – tette hozzá
Cherissa, de hangja nem volt provokatív. </div>
<div class="MsoNoSpacing">
Sokkal inkább örömteljes. </div>
<div class="MsoNoSpacing">
A fiú nem felelt rögtön. </div>
- Mondtam már – válaszolta
végül. Ajkán akaratlanul is, de egy óvatos, bujkáló mosoly jelent meg. – Az én
nevem Voldemort.<br />
<div class="MsoNoSpacing">
<o:p></o:p></div>
<br />
<br />
<br />
<br />
<br />
<br /></div>
</div>
Hannahttp://www.blogger.com/profile/02844845597953835321noreply@blogger.com9tag:blogger.com,1999:blog-8243415508236162104.post-24999927278692984112016-08-22T03:53:00.001-07:002016-08-23T03:56:18.139-07:001. Fejezet - Az alku <div class="MsoNoSpacing" style="text-align: justify;">
<div style="margin: 0cm 0cm 0.0001pt;">
Tom Rowle Denem magányosan rótta a nyüzsgő King’s Cross
pályaudvart. Hatalmas utazóládája és felszabadult arca tanúskodott arról, hogy
éppen szeretett otthonába, a Roxfortba készül visszamenni, hogy megkezdhesse
ötödik tanévét. Az indulásig még rengeteg ideje maradt hátra, de ő sietett. A vonat
látványa valahogy mindig megnyugtatta, ráadásul idén a prefektusi
fülkében foglalhatott helyet végre. Elégedetten állt meg a kilenc és tízes
vágány között, ám az egyik kőboltív mögül ismerős loknik bukkantak elő. <o:p></o:p></div>
<div style="margin: 0cm 0cm 0.0001pt;">
Tom derűs közérzete abban a pillanatban elszállt.
Gondolata ugyanis helyénvalónak bizonyult, a lány mosolyát látva a
szokott düh öntötte el.<o:p></o:p></div>
<div style="margin: 0cm 0cm 0.0001pt;">
Cherissa Lestrange állt előtte teljes életnagyságban,
valószínűleg azért, hogy tönkretegye kezdetleges jókedvét. A fiúnak rögtön
feltűnt, hogy mennyit változott. Bár egy centit sem nőtt, az arcáról minden
gyermeteg kerekség eltűnt, ettől pedig vonásai teljesen megváltoztak. Az addig
angyali kislánynak tartott lány hirtelen egy fekete hattyúnak tűnt. Szeme sokat
sejtő és kegyetlen volt, vonásai finomak, és tökéletes összhangban volt velük
sötét haja. Ajka vonala szinte pimasz, a gúnyos mosoly rajta pedig kegyetlen.
Arcéle minden szobrász álma.<o:p></o:p></div>
<div style="margin: 0cm 0cm 0.0001pt;">
- Lestarnge – biccentett tetettet unottsággal Tom. A lány
puszta látványára is felébredt benne az ellenségeskedés. A Roxfortban töltött
ideje alatt ugyanis nem telt el nap, hogy Cherissa ne akadályozta volna meg
valamiben – néha tudtán kívül is. Nagyobb befolyása volt, ellopta követőt, az
órákon pontosabb válaszokat adott és aranyvérű volt.<o:p></o:p></div>
<div style="margin: 0cm 0cm 0.0001pt;">
- Denem. Milyen kedves szívemnek, hogy már most
találkozhatunk – ragyogott a lány arca. Szeme körül apró szarkalábak gyűltek.
Tom tudta, hogy mesterkedik valamiben, elvégre jórészt csak sértéseket címzett
neki, vagy lenéző megjegyzéseket tett rá.<o:p></o:p></div>
<div style="margin: 0cm 0cm 0.0001pt;">
- Te álldogáltál itt – sziszegte a fiú.<o:p></o:p></div>
<div style="margin: 0cm 0cm 0.0001pt;">
- Ó, igen. Várom a bátyámat. Vagyis valójában téged – a lány
szeme szinte kacagott Tom meghökkenését látva.<o:p></o:p></div>
<div style="margin: 0cm 0cm 0.0001pt;">
- Prefektus lettél, Tom? – kérdezte ártatlanul, de közben
lenézően méregette a fiút.<o:p></o:p></div>
<div style="margin: 0cm 0cm 0.0001pt;">
- Igen – hangzott a hideg, dacos felelet, mire a lány
felnevetett.<o:p></o:p></div>
<div style="margin: 0cm 0cm 0.0001pt;">
-<span class="apple-converted-space"> </span><i>Annyira<span class="apple-converted-space"> </span></i>reménykedtem benne! Nos, ez
esetben találkozunk a kabinunkban – mondta a lány, majd kihasználva Tom
megdöbbenését, nekifutott a téglafalnak, és egy könnyed mozdulattal eltűnt
benne.<o:p></o:p></div>
<div style="margin: 0cm 0cm 0.0001pt;">
A fiú magában káromkodott, de ő is elindult a fal
felé. A kilenc és háromnegyedik vágány már fel sem derítette, sőt, szinte észre
sem vette. Magában szitkozódott, átkozva mindent, de legfőképpen Cherissa
Lestanget.<o:p></o:p></div>
<div style="margin: 0cm 0cm 0.0001pt;">
Persze a lány is kölcsönösen utálta őt. Elvégre Tomot
ugyanúgy tisztelték, sőt, féltek is tőle. A fiú ugyanúgy okos volt, a sötét
mágiában még jártasabb is volt, mint a lány, és veleszületett tehetsége volt
mindennemű varázslathoz. Ráadásul engedte, sőt,<span class="apple-converted-space"> </span><i>élvezte,<span class="apple-converted-space"> </span></i>hogy Cherissa összes barátnője
belehabarodjon, és szerelmes levelekkel traktálják őt, mert tudta, hogy ez
mennyire dühíti a lányt. A különböző új információkért pedig közösen
versenyeztek, mindkettőjüknek rátermett érzéke volt ugyanis, hogy könnyen
megtudjanak dolgokat, méghozzá elsőnek, kiríva ezzel követőik tiszteletét.<o:p></o:p></div>
<div style="margin: 0cm 0cm 0.0001pt;">
Tom némiképp lenyugodva szállt fel a vonatra, ahogy
végigfuttatta magában az összes bosszút, amit valaha a lány ellen tervezett. <o:p></o:p></div>
<div style="margin: 0cm 0cm 0.0001pt;">
A prefektusi kabinba érve nagy ováció fogadta. A
Mardekárosok közül idén rajta kívül ketten foglalhattak itt helyet, Robert Nott
és persze Cherissa Lestrange. Ennek ellenére az itt ülőket nagyjából ismerte,
sőt, egész jó kapcsolatot ápolt velük. Elégedetten fogalt helyet, és rögtön
kitűzte mugli ruhájára a jelvényt.<o:p></o:p></div>
<div style="margin: 0cm 0cm 0.0001pt;">
Ahogy a vonat elindult, Tom kényelmesen dőlt hátra,
és rögtön hallgatóságra talált két hatodikos személyében, akik arról
érdeklődtek, hogy mit tud Clare professzorról, aki tavaly otthagyta a
Roxfofortot.<o:p></o:p></div>
<div style="margin: 0cm 0cm 0.0001pt;">
Az út a szokásos ütemben telt. Bár prefektusok
voltak, szinte semmi teendőjük nem akadt, leszámítva, amikor a házvezető
tanáruk, Lumpsluck professzor hívatta őket a saját kabinjába.<o:p></o:p></div>
<div style="margin: 0cm 0cm 0.0001pt;">
- Kedves Tom, drága Cherissa! – a tanáruk szeme rögtön
felcsillant, amikor beléptek. – Az én két fő büszkeségem. Az új tagoknak
mondanám, hogy a lányka édesapja a miniszterelnök-helyettes, az édesanyja pedig
a Szent Mungó tisztelt, díjazott dolgozója. De nem kell félni, a lány nincs
elszállva, pedig képességei igencsak kiemelkedőek, szinte már profik…<o:p></o:p></div>
<div style="margin: 0cm 0cm 0.0001pt;">
- És Denem úrfi, aki az évfolyamelsők közül is a
legkiválóbb, szinte elképesztő, biztos, hogy sokra viszi majd ez a fiatalember,
már most is prefektus lett… - a professzor valóságos ódákat zengett róluk. A
többi tag, akik egy kicsit is különlegesnek kezdték érezni magukat, hogy
meghívást kaptak a fülképe, szinte töpörtyűre húzták össze magukat, olyan
jelentéktelenek lettek hirtelen. S bár nem mutatták, a két kiemelt elégedetten
lubickolt a dicséretben. Tom féloldalas mosolya mögött is egy igaz érzés
rejtőzött, mintha egy fáradalmas nap után hazaérkezett volna.<o:p></o:p></div>
<div style="margin: 0cm 0cm 0.0001pt;">
Mégsem töltöttek sok időt a fülkében. A prefektusi
kabinban ülték le a hátralévő időt. Tom a szeme sarkából látta, hogy Cherissa
az egyik hatodikossal, Ethan Avery –vel beszélgetett főképp, elmélyülten, és
hogy ezt a lány bátyja, a végzős Rodolphus Lestrange nem nézi jó szemmel, hiába
aranyvérű a fiú.<o:p></o:p></div>
<div style="margin: 0cm 0cm 0.0001pt;">
Tom tudta, hogy a lány másik testvére, Rabastan
valószínűleg már cukkolta volna testvérét titokban. A fiú azonban tavaly már
kijárta a Roxfortot.<o:p></o:p></div>
<div style="margin: 0cm 0cm 0.0001pt;">
Az figyelmét az út további részében Tom a saját
követőinek szentelte és nem nézett többé Cherissa Lestrange irányába. Még
véletlenül sem. <o:p></o:p></div>
<div style="margin: 0cm 0cm 0.0001pt;">
<br /></div>
<div align="center" style="margin-bottom: .0001pt; margin: 0cm; text-align: center;">
***<o:p></o:p></div>
<div align="center" style="margin-bottom: .0001pt; margin: 0cm; text-align: center;">
<br /></div>
<div style="margin: 0cm 0cm 0.0001pt;">
A vacsora sem okozott nagy meglepetéseket. Illetve
utána néhány tanár gratulált Tomnak és Cherissának a prefektusi kinevezésükért,
és nekik kellett eligazítani a gólyákat, de ennek ellenére minden a szokásos
kerékvágásban telt. A fiú teli hassal, boldogan és elégedetten ült le a kihalt
klubhelyiségben a kedvenc fotelébe. Nem érezte magát fáradtnak, sőt, mintha hirtelen
megtelt volna energiával. <o:p></o:p></div>
<div style="margin: 0cm 0cm 0.0001pt;">
Kényelmét azonban némiképp tönkretette Cherissa, aki
közvetlenül az előtte fekvő szófán foglalt helyet, megzavarva ezzel Tom ideális
nyugalmát. <o:p></o:p></div>
<div style="margin: 0cm 0cm 0.0001pt;">
A helységben szinte minden zöld, vagy ezüst volt, ami
lehetett, csak a kőfalak sötétje ütött el némiképp. Nem irritáló szín volt ez,
sokkal inkább olyan... Megnyugtató. A Mardekár színei közt üldögélve annyival
könnyebbnek és szebbnek tűnt minden. A tűz halkan ropogott, és mintha itt-ott
apró zöld színű árnyak jelentek volna benne meg, mintha még ő is a Mardekárt
tisztelte volna csendes magányában. <o:p></o:p></div>
<div style="margin: 0cm 0cm 0.0001pt;">
Tom végül elővett
egy könyvet és azt bújta. Vastag példány volt, nehézkes lapokkal és megsárgult
pergamenekkel, de őt ez nem érdekelte. A címét sajnos semmilyen bűbájjal nem
lehetett kiolvastatni, de a fiúnak volt egy gyanúja, hogy „Rémek a Roxfortban” vagy
hasonló lehet. A könyvben ugyanis a legszörnyűbb legendákról írtak, amelyek
mind az iskolához kötődtek. Az egyik fejezetet már vagy hatszor újraolvasta, de
még mindig nem unta meg. <o:p></o:p></div>
<div style="margin: 0cm 0cm 0.0001pt;">
A Titkok Kamrájának
legendája volt benne és az ott élő szörnyetegé. Tom újra és újra elolvasott
benne egy részt, mintha nem tudna betelni vele.</div>
<div style="margin: 0cm 0cm 0.0001pt;">
<o:p></o:p></div>
<div style="margin: 0cm 0cm 0.0001pt;">
<i>A Titkok Kamrájában rejtőző szörnyetegnek csak Mardekár Malazár utódja
tud parancsolni. <o:p></o:p></i></div>
<div style="margin: 0cm 0cm 0.0001pt;">
„Vajon ki lehet az?” - morfondírozott magában. Tekintete
akaratlanul is Cherissára siklott. A lány aranyvérű volt, és a családjukban kivétel
nélkül mindenki a Mardekár dicső házát tisztelte és oda is tartozott. <o:p></o:p></div>
<div style="margin: 0cm 0cm 0.0001pt;">
- Lestrange – szólította meg meglepően emberi hangnemben a
lányt, aki feleszmélt bambulásából. <o:p></o:p></div>
<div style="margin: 0cm 0cm 0.0001pt;">
- Igen? – kérdezte fáradtan. Tekintete petyhüdt volt és zavart.
Nagyon bele volt süllyedve gondolataiba. <o:p></o:p></div>
<div style="margin: 0cm 0cm 0.0001pt;">
- Te lehetsz Mardekár Malazár utódja? – kérdezte Tom
szemrebbenés nélkül, apró mosolyt csalva ezzel a lány arcára. <o:p></o:p></div>
<div style="margin: 0cm 0cm 0.0001pt;">
Cherissa a fotel
karfáján ledöntötte fejét, másik oldalán pedig a lábát lógatta. A haja szinte a
földet söpörte, és ebben a pózban olyan volt, mint egy bukott angyal. Egy
angyal, akit kitaszítottak kaján és bosszúálló természete miatt, egy angyal,
aki megőrizhette szépségét, de árnyékként élhetett csak a földi halandók
között, megfosztva minden képességétől. Tom kelletlenül beismerte magának, hogy
ez a mese valószínűtlenül passzol a lányhoz, szinte pontosan illik a képbe. <o:p></o:p></div>
<div style="margin: 0cm 0cm 0.0001pt;">
- Sajnos nem – rázta a fejét a lány. – Arról már rég
tudnék. A családom északról vándorolhatott be Nagy Brittaniába nagyon régen.
Ráadásul az utódnak a pletykák szerint van egy különleges képessége. <o:p></o:p></div>
<div style="margin: 0cm 0cm 0.0001pt;">
- Párszaszájú – suttogta Tom, mielőtt a lány befejezhette
volna a mondatot. <o:p></o:p></div>
<div style="margin: 0cm 0cm 0.0001pt;">
- Pontosan. És sajnos én nem beszélek a kígyók nyelvén –
nyúlt el a lány a szófán, majd tűnődve meredt a plafonra. <o:p></o:p></div>
<div style="margin: 0cm 0cm 0.0001pt;">
Tom izgatott lett.
Az apja egy semmirekellő, szégyenteljes, mugli volt, de az anyjáról nem tudott
semmit. Annyi éven keresztül eltöprengett rajta, hogy hátha valami nagy
varázsló volt, de végül mindig arra jutott, hogy ha az lett volna, arról már
biztosan tudna. De az asszonynak az összes vagyona az árvaház szerint egy kis
medál volt. Tom pedig tartott attól, hogy ha esetleg megtudná az anyja nevét,
és lenyomozná, egy újabb szégyenfoltot találna csak a felmenői közt, és nem
akarta vállalni azt a megaláztatást. <o:p></o:p></div>
<div style="margin: 0cm 0cm 0.0001pt;">
Most viszont kedvet
érzett, hogy felderítse a nő kilétét. <o:p></o:p></div>
<div style="margin: 0cm 0cm 0.0001pt;">
„Holnap el is kezdem” gondolta réveteg tekintettel. Az első
napja előtt talán illett volna kipihennie magát, de nem volt fáradt, főleg
most, hogy felébredt benne a remény. <o:p></o:p></div>
<div style="margin: 0cm 0cm 0.0001pt;">
A hamis ablakokon át
látta, ahogy a hajnal titokzatos köde beszivárog a klubhelyiségbe, derengő
fényén keresztül pedig az ezüst díszek fényleni kezdtek. Ez akár intő jel is
lehetett volna neki, hogy ideje lenne aludni menni, de egyszerűen képtelen volt
rászánni magát. <o:p></o:p></div>
<div style="margin: 0cm 0cm 0.0001pt;">
- Te nem alszol? – kérdezte gyanakvóan Cherissától, aki
időközben befonta a haját, és azzal játszott. <o:p></o:p></div>
<div style="margin: 0cm 0cm 0.0001pt;">
- Beszélni szeretnék veled – mondta erőtlen
határozottsággal. Arca egészen áttetszőnek hatot a félhomályban. A tűz kialudt.
<o:p></o:p></div>
<table cellpadding="0" cellspacing="0" class="tr-caption-container" style="float: right; margin-left: 1em; text-align: right;"><tbody>
<tr><td style="text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgy1aNeZYANHBoJBjJFfysfepI41FTuq2M-Z06z1wMPhELRDlYIXC6hJ3fpPBoG9DoSD3qlca5u-wiyQKz7Vau3mrLWV9FnNOZDYNrFArMWFDTZN0wRWDGU7FQbP-a93vrQ5UbUQNiXrV-g/s1600/tumblr_inline_n47zkavVbU1rsi727.gif" imageanchor="1" style="clear: right; margin-bottom: 1em; margin-left: auto; margin-right: auto;"><img border="0" height="179" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgy1aNeZYANHBoJBjJFfysfepI41FTuq2M-Z06z1wMPhELRDlYIXC6hJ3fpPBoG9DoSD3qlca5u-wiyQKz7Vau3mrLWV9FnNOZDYNrFArMWFDTZN0wRWDGU7FQbP-a93vrQ5UbUQNiXrV-g/s320/tumblr_inline_n47zkavVbU1rsi727.gif" width="320" /></a></td></tr>
<tr><td class="tr-caption" style="text-align: center;"><span style="color: #6aa84f;">"Alkut ajánlok"</span></td></tr>
</tbody></table>
<div style="margin: 0cm 0cm 0.0001pt;">
- Miről? – kérdezte meg inkább csak türelmetlenkedésből
Tom. Szeme még mindig gyanakvóan cikázott. <o:p></o:p></div>
<div style="margin: 0cm 0cm 0.0001pt;">
- Alkut ajánlok – mondta komolyan Cherissa. Arcán nyoma sem
volt a szinte hétköznapivá vált gúnynak és a Tom iránt érződő megvetésének. –
Értesz a sötét varázslatokhoz, nem igaz? <o:p></o:p></div>
<div style="margin: 0cm 0cm 0.0001pt;">
- De – felelte Tom. <o:p></o:p></div>
<div style="margin: 0cm 0cm 0.0001pt;">
- Taníts engem, én pedig segítek neked, és nem álom utadat
többé – szavalta a lány. <o:p></o:p></div>
<div style="margin: 0cm 0cm 0.0001pt;">
Tom meglepettségét
elárulta kitáguló pupillája. <o:p></o:p></div>
<div style="margin: 0cm 0cm 0.0001pt;">
Viszont az alkut ő
maga is jónak gondolta. A lány érvei mellett szóltak, hogy bár Tom gonosznak és
ravasznak gondolta Cherissát, tisztességtelennek soha. <o:p></o:p></div>
<div style="margin: 0cm 0cm 0.0001pt;">
- Mikor tanítanálak? – kérdezte még mindig vonakodva. <o:p></o:p></div>
<div style="margin: 0cm 0cm 0.0001pt;">
- Kétszer egy héten. Ne kérdezd, miért! <o:p></o:p></div>
<div style="margin: 0cm 0cm 0.0001pt;">
„Talán még jobb is
lehetne így” vacillált Tom.<o:p></o:p></div>
<div style="margin: 0cm 0cm 0.0001pt;">
- A szavadat adod rá, hogy betartod az alku rád eső részét?
– kérdezte végül, mire a lány halványan elmosolyodott. <o:p></o:p></div>
<div style="margin: 0cm 0cm 0.0001pt;">
- A szavamat adom rá – nyújtotta a jobb kezét, és a fiú
szemébe nézett. <o:p></o:p></div>
<div style="margin: 0cm 0cm 0.0001pt;">
- Én is – suttogta Tom és viszonozta a felé nyújtott
jobbost. <o:p></o:p></div>
<div style="margin: 0cm 0cm 0.0001pt;">
A lány végül elhúzta
karját, majd ásított egy nagyot. <o:p></o:p></div>
<div style="margin: 0cm 0cm 0.0001pt;">
- Ideje aludni, azt hiszem. Jó éjszakát, Denem –
nyújtózkodott, majd eltűnt a lányok hálóterme felé vezető ajtó mögött. <o:p></o:p></div>
<div style="margin: 0cm 0cm 0.0001pt;">
Tom nem talált
szavakat. Az előbb lejátszódott jelenet megdöbbentette, de érezte, hogy ennek
így kellett lennie. Mert pontosan tudta, hogy mire fogja használni a lány
segítségét. <o:p></o:p></div>
<div style="margin: 0cm 0cm 0.0001pt;">
Mégis, elalvás előtt
szüntelen befészkelte magát egy gondolat a fejébe, és nem hagyta nyugodni. <o:p></o:p></div>
<br />
<div style="margin: 0cm 0cm 0.0001pt;">
Ugyanis még órákig
bizsergett a hely, ahol a lány finom keze összefonódott az övével.<o:p></o:p></div>
<div style="margin: 0cm 0cm 0.0001pt;">
<br /></div>
<div style="margin: 0cm 0cm 0.0001pt;">
<br /></div>
<div style="margin: 0cm 0cm 0.0001pt;">
<b>Sziasztok!</b></div>
<div style="margin: 0cm 0cm 0.0001pt;">
<b>Köszönöm szépen a kommenteket és a feliratkozókat, borzasztóan hálás vagyok értük!</b></div>
<div style="margin: 0cm 0cm 0.0001pt;">
<b>Ölel Titeket, Hannah </b></div>
</div>
Hannahttp://www.blogger.com/profile/02844845597953835321noreply@blogger.com11tag:blogger.com,1999:blog-8243415508236162104.post-78950797289794896312016-08-16T08:31:00.000-07:002016-08-22T05:53:46.195-07:00Prológus<div style="text-align: justify;">
<div style="margin: 0cm 0cm 0.0001pt;">
<span style="font-family: inherit;"><span style="font-family: "Calibri","sans-serif"; mso-ascii-theme-font: minor-latin; mso-hansi-theme-font: minor-latin;"> </span> - Halálfaló - suttogta a lány meggyötörten. A
homályos fényviszonyok miatt nehezen lehetett kivenni az arcát, viszont a
finoman legördülő könnycseppet még Voldemort Nagyúr is látta. Egy pillanatra
átvillant az agyán, hogy egy apró simítással letörli, de végül elvetette az
ötletet. Félt attól, hogy a lány esetleg ellökné a kezét, márpedig ebben a
helyzetben nem engedhette meg magának a hibázást. Inkább csendben tanulmányozta
az előtte álló arcát, amely most elfojtott viaskodástól vegyes fájdalomról
tanúskodott.</span><br />
<div class="MsoNormal" style="margin-bottom: 0.0001pt;">
<span style="font-family: inherit;"> Az épület, amelyben voltak egyszerre volt sivár és hátborzongató. A
hajdani szép kőépület mostanra egy bizarr romhalmaz lett, megspékelve a
kockázattal, hogy pillanatok alatt rázúdulhat az emberre az egész. A finom
redők szinte sikoltottak a rajtuk ülő kosztól és kiszáradt indáktól, amik
elhalt kígyókként kúszták végig a teljes épület északi felét.<o:p></o:p></span></div>
<div class="MsoNormal" style="margin-bottom: 0.0001pt;">
<span style="font-family: inherit;"> Szóval tökéletes menedék volt Tom Denem számára, aki bölcsebb volt
annál, mintsem hogy valami középület kellős közepén tartsa magánbeszélgetéseit.
A hajnal kopár fénysugara épphogy csak derengeni látszott, és valahol messze
egy ügyes bagoly egy győzedelmi hurrogás kíséretében éppen elejtette áldozatát.
Voldemort felkapta a fejét és próbálta meglelni az állatot - borzalmasan
tartott attól, hogy varázslók vannak a nyakukon, kihallgatva ezzel
létfontosságú információkat. Az állatot nem látta pontosan, ám nem érzékelte a
fejlett mágiát, aminek hiánya most szinte már tapintható volt ezen a kihalt
területen.<o:p></o:p></span></div>
<div class="MsoNormal" style="margin-bottom: 0.0001pt;">
<span style="font-family: inherit;">- Nem leszek a szolgád - jelentette ki végül a lány hirtelen. Határozottan
felszegte a fejét, és gyönyörű szemeiben szikra lobbant, mégis erősen beharapta
az ajkait, mint mindig, amikor szenved. Ha nem lett volna olyan elszánt, a
Nagyúr biztos tovább kecsegteti őt hívogató ajánlatával, de ahogy teltek a
percek, úgy tartotta ő is inkább egyre rosszabbnak az ötletet. Ez a lány nem
lehet Halálfaló. Ezt még ő maga is tudta.<o:p></o:p></span></div>
<div class="MsoNormal" style="margin-bottom: 0.0001pt;">
<span style="font-family: inherit;">- Nem fogok búcsút inteni - mondta Voldemort. A sötétben nem látszott torz
félmosolya és szinte olyan volt, mint egy éve, amikor befejezte a Roxfortot. Az
előtte álló lány behunyta a szemét és hagyta, hogy a Nagyúr közelebb húzza
magához. - Cherissa... - suttogta a férfi elhalóan, és magához ölelte. És nem
engedte el, mert egyszerűen képtelen volt megválni a lánytól. A fejében
természetesen ott volt az ötlet, ott volt a megoldás, hogy hogyan menekíthetné
meg az egyetlen Földi élőlényt, aki valaha jelentett számára valamit. De
egyelőre nem kezdte el boncolgatni a témát, inkább élvezte a lány finom
közelségét; a bőrét, amely éppoly selymes és gyönyörű volt, mint a pár
rakoncátlan lokni a hajában és az illatát, azt az utánozhatatlan aromát,
melyben elveszve újra és újra valami otthonszerűséget érzett.</span></div>
<table cellpadding="0" cellspacing="0" class="tr-caption-container" style="float: right; text-align: right;"><tbody>
<tr><td style="text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjoIK8NmIa-YdHQU9AlPbX6Ni9gthHVV9ahf9SigPJrvV5seyDD8mtNZZtHiEQjofgIyY88fZ9vzQ55MrkGfiHzsjX9a7mO1FGNLGlSotUcTo3ggDY0jNc-RzzPynQOgPtWapJi5U-224B0/s1600/giphy.gif" imageanchor="1" style="clear: right; margin-bottom: 1em; margin-left: auto; margin-right: auto;"><img border="0" height="136" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjoIK8NmIa-YdHQU9AlPbX6Ni9gthHVV9ahf9SigPJrvV5seyDD8mtNZZtHiEQjofgIyY88fZ9vzQ55MrkGfiHzsjX9a7mO1FGNLGlSotUcTo3ggDY0jNc-RzzPynQOgPtWapJi5U-224B0/s320/giphy.gif" width="320" /></a></td></tr>
<tr><td class="tr-caption" style="text-align: center;"><span style="color: #93c47d;">"Tudom, hogy tudod a megoldást, Tom"</span></td></tr>
</tbody></table>
<div class="MsoNormal" style="margin-bottom: 0.0001pt;">
<span style="font-family: inherit;">- Tudom, hogy tudod a megoldást, Tom - suttogta Cherissa. <o:p></o:p></span></div>
<div class="MsoNormal" style="margin-bottom: 0.0001pt;">
<span style="font-family: inherit;"> Óvatosan eltolta magától a férfit, majd könyörgéssel a tekintetében
nézett fel rá. Nem tudta volna elviselni, ha elveszti ezt az embert. Már a
puszta gondolattól is fojtogató őrület lett úrrá rajta, amely nem hagyta
nyugodni.<o:p></o:p></span></div>
<div class="MsoNormal" style="margin-bottom: 0.0001pt;">
<span style="font-family: inherit;">- Szereted a kígyókat, nem? - kérdezte elhalóan Voldemort. A lány szép
arcán döbbenet suhant át.<o:p></o:p></span></div>
<div class="MsoNormal" style="margin-bottom: 0.0001pt;">
<span style="font-family: inherit;">- Igen.<o:p></o:p></span></div>
<div class="MsoNormal" style="margin-bottom: 0.0001pt;">
<span style="font-family: inherit;">- Hát válj azzá - mondta a vártnál hidegebben Denem. A bénító félelem, hogy
ismét elutasítják, jeges áramlatként kúszott fel a torkán. A lány szája óvatos
mosolyra húzódott.<o:p></o:p></span></div>
<div class="MsoNormal" style="margin-bottom: 0.0001pt;">
<span style="font-family: inherit;">- Animágus, hát persze - suttogta Cherissa. Pár percig csak némán
töprengett, számításba vett minden lehetőséget és következményt. - Nagini.<o:p></o:p></span></div>
<div class="MsoNormal" style="margin-bottom: 0.0001pt;">
<span style="font-family: inherit;">- Tessék? - kapta fel a fejét Voldemort.<o:p></o:p></span></div>
<div class="MsoNormal" style="margin-bottom: 0.0001pt;">
<span style="font-family: inherit;">- Így fogsz hívni. Azt beszélik majd, hogy megöltél és sosem jönnek rá az
igazságra. De cserébe meg kell ígérned valamit Tom! - nézett bele mélyen
kedvese szemébe a lány. Voldemort tudatáig szinte el sem jutottak az előbb
elhangzott mondatok, kapásból kérdezett vissza.<o:p></o:p></span></div>
<div class="MsoNormal" style="margin-bottom: 0.0001pt;">
<span style="font-family: inherit;">- Éspedig?<o:p></o:p></span></div>
<div class="MsoNormal" style="margin-bottom: 0.0001pt;">
<span style="font-family: inherit;">- Maradj mellettem. Örökre - suttogta Cherissa. Voldemort nem sejthette,
hogy az az elszánt tekintet nem pusztán a mondanivalójának szól. Hogy az a
kedves őzikeszem, amely most olyan óvatosan nézet fel rá, nem odaadással és
szerelemmel, sokkal inkább gyűlölettel és ármánykodással van tele. Nem
sejthette, hogy bár már több, mint kilenc éve, hogy először találkozott ezzel a
lánnyal igazi énjét sosem ismerte.<o:p></o:p></span></div>
<div class="MsoNormal" style="margin-bottom: 0.0001pt;">
<span style="font-family: inherit;"> Így hát Tom Denem ellágyulva, mégis határozottan jelenthette ki;<o:p></o:p></span></div>
<div class="MsoNormal" style="margin-bottom: 0.0001pt;">
<span style="font-family: inherit;">- Megígérem Nagini - új neve hallatára a lány halványan elmosolyodott. -
Örökre.<o:p></o:p></span></div>
<div class="MsoNormal" style="margin-bottom: 0.0001pt;">
<br /></div>
<div class="MsoNormal" style="margin-bottom: 0.0001pt;">
<br /></div>
<div class="MsoNormal" style="margin-bottom: 0.0001pt;">
<br /></div>
<div class="MsoNoSpacing">
<br /></div>
</div>
</div>
Hannahttp://www.blogger.com/profile/02844845597953835321noreply@blogger.com8